Miért jó Tarisznyás önkéntesnek lenni?

Pride és Ölelések – Heni

Sok barátom tudja, hogy nagyon sokat dolgom a Tarisznya Táborokon, néhányuk szerint még túl sokat is. Kíülállóként megértem a kétejeiket, de nekem a Tarisznya jelenleg mégis csak az egyik legjobb dolog az életemben. Azt azért persze be kell vallanom, hogy csak azért csatlakoztam 2016-ban, mert nem volt jobb dolgom a nyáron (egy jó gyakornokság sem jött össze), meg akartam még egy kis időt tölteni az egy egyik barátommal, Tommal, aki a litkei tábor után már költözött is Atlantába (ahonnan azóta sem jött haza). Hogy őszinte legyek, még a gyerekektől is félek (legalábbis akkor ezt gndoltam), meg a tanítás sem érdekel különösebben, csak az, hogy az oktatásról folytathassak politikai vitát. Azt viszont gondoltam, hogy majd sok hasonló gondolkodású emberrel fogok találkozni, akikkel biztoan össze fogok barátkozni – ami meg is történt – de azt nem gondoltam, hogy a gyerekekben is barátokra lelek.

A leginspirálóbb Tarisznyás sztorim is a gyerekekkel való barátságomról szól. Az egyik program, amit a 2017-es ottalvós táborban szerveztem a kritikus gondolkodásról és a forráskritikáról szól, valamint a különböző ttársadalmilag kirekesztett csoportok helyzetéről Magyarországon. A táborozóknak 5 szöveget kellett elolvasniuk, amikről azt mondtuk, hogy újságokból vannak (de valójában az önkéntesek írták magukról), 5 csoportról: LGBT+ emberekről, bevándorlókról, kivándorlókról, „Soros bérencekről” és feministákról. Az első körben a gyerekek elolvasták és megvitatták a szövegeket, amiket 2-2 önkéntes prezentált nekik. A cikkek mind borzasztó (és gyakran nem igaz) dolgokat állítottak ezekről a csoportokról. A legtöbb elég vicces volt, különösen az, melyik arról szólt, hogy a szőröslábú feminácik hamarosan átveszik a világuralmat. Miután elolvasták a cikkeket, a gyerekek visszatérhettek az állomásokhoz másodszorra is, amikor megtudták, hogy az ottlévő önkéntesek is ezen a társadalmi csoportok tagjai.

Andris barátom meg én voltunk a melegek állomása. A mi „újságcikkünk” a 2017-es Budapest Prideról szólt, és arról, hogy milyen undorító, hogy a melegek itt parádáznak a város utcáin. Az első körben halottunk pozitív és negatív véleményeket is a melegekről, de meglepő módon, a gyerekek elég jól vitatkoztak a témáról. Az egyik legjobb élményem a Tarisznyás karierem során az, amikor „coming out”-oltunk a gyerekeknek, és néhányuk tényleg megváltoztatta a véleményét, úgy hogy rájöttek, ők is ismernek melegeket. Igen, a „coming out”-olás egy –egy csapat gyereknek újra meg újra nem volt egyszerű. Különösen, mivel a nem volt idő mind az 5 csapatnak mind az 5 állomáson végig menni, ezért sokan csak a többiektől tudták meg a nagy „hírt”. Mindezek ellenére, ez a feladat adta számomra az egyik legnagyobb ajándékot. Brenda, egy lány Litkéről, akit már sokat táboroztattam, és nem volt egyik nálunk megjent csapatban sem, odajött hozzám és azt mondta a foglalkozás végén: „Nagyon bátorvagy Heni, és mi olyannak szeretünk, amilyen vagy!” Majd megölelt. Aztán sokan követték.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük