Táborok

Környezetvédők és őslények Ipolytarnócon

Litke, 2016. 07. 22.

A szombati napnak még korántsem volt vége azzal, hogy hazajöttünk Ipolytarnócról és kipróbáltuk egymás időgépét. Eddigre ugyanis a színdarabok is összeálltak, csak az utolsó simításokat kellett végrehajtani, beszerezni a hiányzó jelmezeket és bejárni a színpadot – mire ezzel elkészültünk, a kultúrház előtt már litkei szülők egy csapata várta türelmetlenül az előadást. Rövid felvezetés után (hogy ne csak a gyerekek értsék, ki is az a Manuela, és honnan ered a rengeteg kaland, amiről a színdarabok szólnak) az első csapat Brazíliába kalauzolt minket. A jelenetet a vicces figurák uralták, és – habár a történet fonalát külső szemlélőként nehéz volt elkapni – meg is hozták a közönségsikert: lányokat játszó fiúk, fiúkat játszó lányok, és felismerhetetlen hangokat sivítozó szörnyecskék váltották egymást a színen. A második csoport azt mutatta be, miért kellett Manuelának elindulnia hazájából, hogyan jutott el a sámánhoz, Kongóba, és hogyan szegülsz szembe a farkastestőr eredeti feladatának. Harmadikként Manuel és Manuela, a rég elválasztott ikerpár találkozását nézhettük meg a pálmafás tazmán vidéken, és retteghettünk a láthatóan hercegeket rabló dadogós tazmán ördögtől is. Végül a Japánban történteket mutatták meg nekünk: mi a vége annak, ha a vak karatést részeges edzővel hozza össze a sors, vagy épp fordítva, és két ilyen vitéz hogyan tud kiállni egymás ellen. És mire a japán harcosok mind kidőltek, egy öreg néni kinevezte magát a hiányzó tizenkettedik szamuráj megfelelő utódjának. Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol azt éreztük, eljött az ideje egy kis harapnivalónak.

Itt kaptak szerepet az anyukák és apukák, az ő segítségükkel valósulhatott meg a szombat esti sütögetés – de bocsánat, még mindig pestiül mondtam; nyársalás. A gyerekek igazi ínyencséget sütöttek, az elkészített szendvicsek háztartási kekszből, pillecukorból és csokiból álltak össze. Akinek pedig nem volt elég ez az édességbomba, alapanyagok fogytán átpártolhatott a hagyományosabb, szalonna-kenyér párosításhoz. Többek úgy gondolták, a szülők közel sem láttak még eleget abból, mikkel is foglalkoztunk a hét során, ezért hamarosan összeállt a csapat és bemutatott néhány dalt és játékot, amiket az előző napokban tanultak. Így történhetett, hogy szombat estére, amikor az időgépek egyszerűen visszarepíthettek volna minket saját jelenünkbe, inkább végigjártuk a megelőző állomásokat: elénekeltük Leila történetét és vonatoztunk, mint az ipari forradalomban. Cserébe az este végén a szülők is megtanítottak nekünk néhány régi slágert; a napot a 67-es úttal és az Ohioval zártuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük