Táborok

Sztrájk a gyárban

Litke, 2016. 07. 22.

Péntek reggelre az ipari forradalommal megindult a gépesítés. Először mi magunk alkottunk vonatot, és reggeli torna gyanánt a vagonok körbepöfögtek a kultúrban, majd a gyártósor mellé ültünk, mert autóversenyt hirdettek délelőttre. A csapatokat neves feltalálók és dúsgazdag gyártulajdonosok segítették az autóépítésben – természetesen nagy előnyt jelentett, ha valaki magával a gépkocsimechanika úttörőjével, Karl Benz-cel kerülhetett egy asztalhoz. Mindenki az adott alapanyagokból dolgozott, mégis a legkülönbözőbb járgányok születtek meg a munka során, és ez a versenyben is élesen kitűnt. Egyes lufimeghajtású autók egyenesen suhantak előre akár másfél-két métert is, néhány gyorsan körpályára állt, de olyan is volt, ami egyértelműen a kocsiszépségversenyre lett tervezve: alaposan kidíszítették, de beindítani nem lehetett.

Az autóverseny után betekintést nyerhettünk a gombgyári munkások keserű életébe, abba a világba, ahol hiába állsz éjjel-nappal a gép mellett és nyomkodod a gombokat, hiába teljesíted a főnököd minden kérését – ha kell, fenékkel és nyelvvel is nyomogatva a gombokat –, akkor is kirúgás lesz a történet vége. Ez a bánásmód pedig gyorsan sztrájk kitöréséhez vezetett: a három gyári munkás, akik velünk töltötték a napjukat, Jack, John és James teljes vállszélességgel támogatták a kezdeményezést. Szerencsére hamarosan megérkezett Bob Owen, aki nemcsak lecsökkentette a munkaidőt napi tíz órára, de ellátást is biztosított. Miután pedig minden csokit és kekszet felfaltunk, máris könnyebben térünk vissza a futószalag mellé egy újabb feladat elé nézve. Repülőgép-prototípust kellett tervezni, minél messzebb szálló és minél inkább teherbíró darabot. Ezt a feladatot is sikeresen teljesítettük, talán még az autógyártásnál is jobb eredményekkel: a repülők közül az összes felszállt (több-kevesebb emberi segítséggel), egy kivételével az összes túlélte a landolást is, és mind több öt- és tízforintost tudott magával szállítani.

A hét vége felé közeledve ismét sűrűsödni kezdtek a reflektáló jellegű programok, péntek ebéd után indult ezeknek a sora. Kettesével-hármasával egy-egy önkéntes köré csoportosulva meghallgattuk, ki mi szeretne lenni, ha nagy lesz. Beszéltünk álmokról és tervekről, és mindezeknek a megvalósíthatóságáról, a lehetőségekről és a feladatokról, amiket érdemes vagy szükséges végigjárni egy-egy cél eléréséhez. Izgalmas volt azt látni, mennyi minden született meg a gyerekek fejében a hasonló jellegű hétfői beszélgetés óta: akkor még sokkal többen ültek a székükön anélkül, hogy bármiféle elképzelésük lett volna.

A nap végére mindenki a csapata időgép-társasjátéka fölé görnyedve dolgozott teljes erőbedobással, hiszen már éreztük, hogy az iparosodás hajnalával igazán közel kerültünk saját jelenünk eléréséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük