Táborok

Fut, ölel, lecsücsül – Lácacséke, 2019

Láca, Láca, Láca, Láca, CSÉKE! *fut, megölel, lecsücsül.*

Lácacsékén most először jártam, s habár csak 3 napot töltöttünk ott, élveztem minden pillanatát. Teljesen kezdő, új önkéntesként volt bennem félelem rendesen: Vajon lesz-e elég gyerek? S Ők hogy fognak fogadni? BUMM!- a félelmem szertefoszlott. Körbeálltunk azzal az ugyan kevéske gyerekkel, s tanultuk a bumm-os játékot. Aztán csak jöttek, jöttek, s jöttek a gyerkőcök…Pont annyian, hogy a végén büszkén kijelenthettük, hogy köszönjük szépen, egészen sokan vagyunk. 

Láca, Láca, Láca, Láca, CSÉKE! *fut, megölel, lecsücsül.*- a nap során megismerkedtem a gyerekek legkedvesebb játékával.  A nap folyamán megismerkedtek a gyerekek a szelektív hulladékgyűjtéssel, a a szabályalkotással, ami nekem kifejezetten tetszett ebben, az az volt, hogy némelyik gyerkőc képes volt az absztrakt fogalmazásra. S végül a matekos akadályversenyt is élvezték- főleg a mozaik-kirakósban lelték az örömüket.

Láca, Láca, Láca, Láca, CSÉKE! *fut, megölel, lecsücsül.*- elindult a következő nap. Ez a nap meglehetősen vegyes volt a foglalkozások sikerességét nézve- de ahogy nincs tökéletes program, úgy tökéletes gyerek sem, ahogyan tökéletes nap sem. A Bystanderes feladat kifejezetten jól sikerült, ügyesen válaszolták meg a kérdéseket, s nagy érdeklődéssel fordultak a foglalkozáshoz, a videókat figyelmesen végignézték. Az „Amit nem tanítanak az iskolában” egyik részfoglalkozása volt az, hogy az  önkéntesek által előre kártyákra megírt szavakkal kellet történetet alkotniuk- s ez olyan sikernek örvendett, hogy ennek a foglalkozásnak a végén a „játék” blokkban is inkább ott maradtak, hogy történetet alkossanak, vagy hogy hallgassák Balázs fantasztikus, humoros történeteit.

Láca, Láca, Láca, Láca, CSÉKE! *fut, megölel, lecsücsül.*- kezdetét vette a 3. nap. Utolsó nap lévén a gyerekek közel kerültek hozzánk. Ez egy relatíve problémamentes nap volt, bár a gyerekeken látszódott egy picit, hogy elfáradtak így a végére, ezért megesett, hogy néhány foglalkozás elcsúszott. De ezt ellensúlyozza az ölelésük, amit az önkéntesek kaptak a tábor végén a gyerkőcöktől.

Láca, Láca, Láca, Láca, CSÉKE! *fut, megölel, lecsücsül.*- a tábornak vége.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük