Hírek, események

Építsünk csocsót!

Bábúkészítés

A Tarisznya Táborok önkéntesei novemberben ismét ellátogattak Litkére. Péntek este érkeztünk meg a faluba, és azonnal nekiláttunk a szükséges előkészületeknek. A vacsora mellett egy fazékban papír is került a tűzhelyre, ami fontos kelléke lett a szombat délelőtti programnak.

Szombaton tíz órakor érkeztünk meg az iskolához. Jó érzés volt találkozni a gyerekekkel, akik örömmel fogadták a már ismert és még ismeretlen önkénteseket egyaránt. Hogy megismerkedjünk, mindenki elmondta a nevét, és egy jó élményt, ami a héten történt vele. A játék közben pedig egyre többen érkeztek. A rövid beszámoló után nekiláttunk a munkának. Célunk az volt, hogy a csocsóasztalhoz új bábukat készítsünk az elromlottak helyett. Az alapanyag a péntek este megfőtt papír volt. A turmixolt főtt papírt tapétaragasztóval összekeverve pár nap száradás után erős anyagot kapunk. Míg páran a két anyag összedolgozásával foglalkoztak, addig mások drótból elkészítették a bábuk vázát. A masszából a vázak köré formáztuk az egyedi bábukat. Mindenki talált magának feladatot, senki nem maradt ki a projektből. 

Épül a csocsóasztal

Délután az iskolai tantárgyakra koncentráltunk. Egy angol nyelvű térképismereti foglalkozást vittünk, megbeszéltük Ausztrália jellegzetességeit, majd átismételtük a szorzótáblát egy párosítós feladatban. Ezt követően egy rögtönzött tánctanítás és gyors focimeccs után más hasznát vettük a labdának. Csoportos ügyességi játékot játszottunk, melyben a labdát kellett egy karikán egyensúlyozva áthelyezni egy megadott helyre. A gyerekek szépen együttműködtek, hamar sikerült megoldani a problémát. Közeledett az este, le kellett zárnunk a napot, értékelnünk a történteket.

Vasárnap délelőttre egy önismeret-fejlesztő feladattal készültünk. A gyerekek csukott szemmel rajzoltak egy önkéntes szóbeli irányítása alatt. Két rajzot készítettünk, majd az egyiket közszemlére bocsátottuk. Ezek közül kellett kiválasztani egyet, melyet folytatva megrajzoltuk a saját lényünket. Leírtuk, mit mond a lényünk, majd elindultunk a térben, és megmutattuk másoknak is az alkotásunkat. A rajzolás után több helyszínen folyt a játék. Volt, aki logikai társasjátékkal játszott, mások sorversenyben mozgatták át magukat, míg páran kisebb csoportot alkotva drámajátékokat játszottak. 

Tanuljunk Ausztráliáról!

Délután közös zenéléssel, énekléssel kezdtünk, majd egy dal meghallgatása után dalszövegelemzésbe kezdtünk. A rövid foglalkozás után két csoportot alkottunk egy ügyességi versenyhez. A szánkban tartott szívószállal kellett eljuttatni minél több gumigyűrűt egy pohárba a csoporttagokon keresztül. Mindenki aktívan részt vett, a gyerekek hamar kifejlesztették a megfelelő technikát, a végére egész könnyűvé vált a feladat. Gyorsan elszállt a hétvége, de ez alatt a kevés idő alatt is sokat nevettünk, jól éreztük magunkat, talán ez a legfontosabb. Reméljük nem csak mi, de a gyerekek is tovább tudtak vinni valamit a tapasztaltakból. A nap végén el kellett köszönnünk egymástól egy időre, de mind tudjuk, hogy hamarosan újra találkozhatunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük