Helyszíneink

Litke

Litke egy 900 fős település Nógrád megyében, a Magyar Vöröskereszt adatai szerint a 139. legszegényebb település volt Magyarországon 2017-ben. Itt szerveztük a legelső táborunkat, amihez helyi kapcsolatunk, Oláh András segítsége elengedhetetlen volt. Bandit azután kerestük fel, hogy találtunk egy vele készült, rendkívül inspiráló interjút. Nagy lelkesedéssel fogadta az ötletünket, és rengeteget segített a gyerekek toborzásában, a helyszínek és az önkéntesek szállásának keresésében. A tábor mindenki számára életre szóló élmény volt, és szoros kapcsolatot alakítottunk ki a falu közösségével. Azóta négy helyszíni táboron és több évközi látogatáson vagyunk túl, és néhány litkei gyerekkel az ottalvós táborainkban is együtt tanultunk. Bandival szoros együttműködésben igyekszünk egyre több és több alkalmat teremteni a gyerekekkel való találkozásra és a közös tanulásra.

Magyarbánhegyes

A 2700 fős Magyarbánhegyes Békés megyében, Litkéhez hasonlóan súlyosan elmaradott település gazdasági, infrastrukturális és foglalkoztatottsági szempontból. Magyarbánhegyessel a kezdetektől személyes kapcsolatunk volt, ugyanis ez a szervezetünk egyik alapítótagjának, Győrfi Ramónának a szülőfaluja. Az itteni programjainknak is hatalmas sikere volt, a gyerekekkel és szüleikkel könnyedén alakítottunk ki jó kapcsolatot. Bár a légkör faluról falura nagyon eltérő, közös pontként itt sem marad el a gyerekek lelkesedése a nyári táborok programjai és az időnkénti hétvégi együttes tanulás, játék vagy épp kézműveskedés iránt.

Lácacséke

Lácacséke egy 300 fős falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és 2017-ben a hetedik legszegényebb település volt Magyarországon a Máltai Szeretetszolgálat felmérése szerint. Itt 2017-ben voltunk először táboroztatni: a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül kerestük fel őket, miután arról olvastunk, hogy a Mozgó Játszótér programjuk ide is elért. A Gyermekház vezetőjétől, az alpolgármestertől és a polgármestertől rengeteg segítséget kaptunk már az érkezésünk előtt, és a gyerekek és szüleik is örömmel fogadtak minket.

Sajókaza

Sajókaza egy 3000 fős falu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, gazdaságilag és infrastruktúrálisan szintén súlyosan elmaradott település. Sajókazán a Dr Ámbédkár iskolával kezdtünk együttműködni: ők hívtak minket először 2018-ban tábort tartani, és az iskola biztosította a helyszínt is. Az Ámbédkár és mi is főleg a Sólyomteleppel foglalkozunk, a táborozóink nagy része onnan jön. Szerencsére, a kapcsolatunk a kazai gyerekkel egyre épül, egyre jobban megbíznak bennünk, és 2019-ben már ottalvós táborban is részt vettek néhányan.